Állatokkal a depresszió és más lelki bajok ellen

Lány olvas,kezén ül a nimfapapagája

Mi, állattartók sokszor nem is vagyunk tisztában azzal, hogy milyen jó is nekünk!

Kis házi terapeutáink ott motoznak körülöttünk, amikor hazamegyünk. És mindezt csupa szeretetből, teljesen ingyen. Illetve – a fenntartásuk költségeiért. Ráadásul sokkal hatékonyabbak is lehetnek, mint bármelyik sztárpszichiáter, ami megfizethetetlen! (Minden másra ott a…, de ez itt nem a reklám helye 🙂 ).

Ha depresszióval küzdesz, önértékelési zavaraid vannak, nem találod a helyed a világban, és eddig nem jutott eszedbe: lehet, hogy érdemes beszerezned egy állatot. Persze, mit is mondhatna egy állatorvos, ha nem ezt – de ez nem az én ötletem. Tudományos vizsgálatok igazolják, hogy mérhető jó hatásai vannak az állatok közelségének az emberi lélekre.

Állatokkal a depresszió és más lelki bajok ellen részletei…

Fogas kérdés: el- vagy kitört fog

Ragadozóknál nem ritka, hogy túl hirtelen vagy erősen harapnak rá valamire, és kitörik vagy eltörik egy foguk (elsősorban a szemfog szokott áldozatul esni). De rágcsálónál is gyakran látni túlnőtt, eldeformálódott, vagy épp kitört fogakat (itt a metszőfog törik inkább jellemzően).
Fogas kérdés: el- vagy kitört fog részletei…