Kórokozók elleni védekezés 1: az antibiotikumok.

Régóta szerettem volna írni erről a témáról, de most tényleg aktuálissá vált. Egy ismerősöm panaszkodott, hogy elfogyott a korábbról megmaradt antibiotikum, és megint hasmenéses a kutyája. A hajam égnek állt, hogy azt gondolta, minden hasmars esetén azonnal antibiotikumhoz kell fordulni. Ez részben persze az (állat)orvosok felelőssége, hogy nem tájékoztatják elég alaposan, vagy ha igen, akkor nem emlékeztetik rendszeresen az embereket, hogy az antibiotikum nem játékszer.

Én most ezúton köszönöm meg dr. Lajos Zoltánnak, az ország egyik (vagy egyik nélkül) legelismertebb mikrobiológus állatorvosának a szemléletem formálását az antibiotikumokkal kapcsolatban, és azt, hogy ezt a cikket is volt szíves átolvasni és „lektorálni”!

Ha utálsz hosszan olvasni, annyi elég, hogy: ne adj minden tüsszentésre antibiotikumot – hagyd ennek a megítélését az orvosra -, de ha már adsz, azt szedesd végig kedvenceddel, és gondoskodj a bélflóra helyreállításáról!

Merészebbek belekezdhetnek az olvasásba (de a nyugalom megzavarására alkalmas sorok következnek): tehát az antibiotikum nem játékszer.

Ahhoz, hogy ezt alaposabban megvilágítsam, kicsit messzebbről kell indulnunk.

Az állati (és persze emberi) szervezetet alapvetően 5 féle kórokozó támadhatja meg:

– vírusok (ilyen pl. a veszettség, a parvo, a szopornyica az ismertebbek közül)

– baktériumok (pl. leptospira, pneumococcus)

– paraziták ( pl. bolha, kullancs, féreg, egysejtű – lásd Babesia pl.)

– gombák (ne a légyölő galócára gondolj, hanem az egysejtű, alattomos bőrgombára pl.)

– prionok (pl.  a BSE= a szivacsos agylágyulás kórokozója).

A kórokozók tulajdonképpen kihasználják a gazdaszervezetüket (amit befertőztek), és annak kárára élnek (illetve a vírusok és a prionok nem számítanak élőlénynek, de ebbe most nem megyek bele). Ha a megtámadott szervezetnek vannak eszközei a kórokozók megfékezésére  – az immunrendszer különböző módjai azok legyőzésére -, akkor vagy teljesen kiirtják őket, vagy pedig annyira kordában tartják, hogy kialakul egy olyan egyensúlyi állapot, amely nem engedi túlszaporodni a „rosszfiúkat”. Ha azonban a szervezet „katonái” gyengék valamiért – pl. nem megfelelő táplálkozás, más betegségek, kimerült szervezet, stb. -, akkor a rosszak győznek, és sajnos a gazdaszervezet megbetegszik. Itt jön aztán a következő lépés, hogy milyen lesz a betegség lefolyása és kimenetele: gyorsan túl van rajta, vagy sokáig húzódik, teljes gyógyulás, részleges gyógyulás, vagy esetleg romlás és végül halál…Ezek megint mind az ellenállóképeségen és a külső támogatáson (különféle kezelések, gyógyszerek) múlnak.

Itt jön a képbe az antibiotikum. A kórokozók elleni védekezésben ennek is megvan a maga helye. Sem maximális istenítése, sem teljes köpködése nem helyes. Mindjárt megvilágítom, miért. (És remélem, sikerül egyúttal pár csúnya tévhitet is eloszlatnom vele kapcsolatban!)

1. Mi az antibiotikum?

A neve arra utal, hogy „minden élő elleni”, vagyis elvileg mind az öt fentebb felsorolt csoport ellen működő kegyszerekre vonatkozik. Azonban ma a szaknyelv és a köznyelv is csak azokra a gyógyszerekre használja ezt a kifejezést, amik csak a baktériumokra hatnak. Ezen belül pedig lehetnek olyan hatásúak, amik a baktériumok szaporodását gátolják meg, illetve olyanok, amik el is pusztítják őket.

Tehát ne akarjunk egy vírusok okozta betegséget antibiotikummal gyógykezelni (ilyen pl. tipikusan az emberi influenza, amire azonnal antibiotikumot akarnak szedni a jóemberek)! Persze az más kérdés, hogy a vírusok által megbetegített, legyengített szervezet felülfertőződhet baktériumokkal, és ezek ellen már valóban hasznos és megfelelő gyógykezelés lehet az antibiotikumterápia.

2. Meddig kell szedni?

Amíg az állatorvos előírja. Ez nem csak üres duma vagy gyógyszeripari lobbi: komoly bajt tudsz okozni, ha nem szedeted végig az előírt adagot. Az antibiotikum ugyanis nem egy pillanat alatt irt ki minden „ellenséget”. Lehet, hogy az első két napban elpusztítja a bacik zömét (ha megfelelő szert választott a doki), és látványos javulás következik be – megszűnik a hasmenés, nem köhög, stb., de még mindig ottmarad egy adag partizán, akik csak arra várnak, hogy tiszta (vagyis antibiotikummentes) legyen a levegő (a szervezet), és tovább végezhessék ádáz munkájukat.

A bacik sem hülyék. Próbálnak életben maradni, és védekezni. Új stratégiákat dolgoznak ki a háború megnyerése érdekében. Vagyis megpróbálják kivédeni az antibiotikum hatását. Ha hagyunk nekik időt, hogy összeszedjék magukat, simán kifejleszthetnek olyan védekezést, ami működhet. Persze nem minden próbálkozásuk jár sikerrel, de hát erről nem szól a fáma: azok a bacik, amik rossz trükköt vetettek be, névtelen tömegsírban végzik, és senki nem emlékszik rájuk többé. A nyerő stratégák azonban megtanulnak fittyet hányni az adott gyógyszerre, és jutalmul elszaporodhatnak. Vagyis, hogy visszatérjek a lényegre, ha nem szedeted be végig a kúrát, teret és időt hagysz a partizánoknak, akik közül kiemelkedik majd egy olyan törzs, ami hasát fogva röhögi ki a pár napja még számukra is könnyfakasztó gyógyszert. Az ilyen törzyeket nevezik szaknyelven rezisztens törzseknek. Továbbmegyek: egyszer csak olyan erősre fejlesztik majd magukat, amikor már a legkeményebb fegyvereinket (= legújabb generációs antibiotikumfajtákat) is lazán kivédik. Az ilyeneket nevezik polirezisztens fajtáknak.

Ez utóbbiaknál az a kemény, hogy nincs tovább. Nem tudsz mit adni, csak lehet próbálkozni mindenféle természetgyógyászati ággal, varázslással vagy imával. Persze ez az ártatlanokat is sújtja majd: aki rendesen végigszedette állatával az előírt antibiotikumkúrát korábban, és ki is pusztította akkor a kórokozókat – nos, annak a kedvence is találkozhat legközelebb ilyen mások által „életre keltett” polirezisztens baktériumtörzzsel, és akkor nézhet. (Csak halkan jegyzem meg, mindaz, amit leírtam, emberi vonalon ugyanúgy működik: a bacik ráadásul nagyrészt közösek, tehát ugyanúgy hatnak emberre-állatra. De hát én csak állatorvos vagyok, úgyhogy nem szólok bele a humán kollégák dolgába.)

3. Miért nem talált bele elsőre a dokim, hogy melyik antibiotikum a jó? Mi ez, céllövölde?

Kétségkívül jogos a felháborodás, ha nem jön be a kívánt hatás. Csakhogy erről nem az állatorvos tehet. Ő a betegségnek abban a fázisában és azt a szert adja, amikor és amit a tapasztalata diktál. De ez nem Szentírás. Az esetek 90%-ban valószínűleg ez és így jön be, nálad (kedvencednél) pont nem. Ahhoz, hogy pontosan tudjuk, milyen baktériummal van dolgunk, először azt ki kéne tenyésztetni. Ez az, amikor a doki mondjuk egy kis vattás végű pálcával az állat torkába töröl, vagy bélsármintát kér tőled, vagy más mintát küld a laborba, attól függően, hogy épp mit érint az adott betegség. A tenyésztés azonban minimum 3 napba telik, olykor jóval több időbe – és senki nem szeretne addig ott malmozni, tétlenül hagyva, hogy romoljon kedvence állapota. Plusz sokan szúrósan néznének, ha minden náthánál párezer forinttal megdobná a költségeket egy ilyen vizsgálat. Marad tehát a rutin: azt a gyógyszert választjuk, mi állatorvosok, ami az ilyen esetekben általában beválik. Persze ha nincs javulás, akkor már érdemes jobban utánanézni a dolognak.

4. Miért van az, hogy volt bakteriológiai vizsgálat, megnézték, mire érzékeny az adott kórokozó, és hiába adom azt a gyógyszert, még sincs javulás?

Egyrészt nagyon fontos a megfelelő adag. Nem adsz keveset? Nem hagysz ki egy-egy alkalmat, amikor be kellene adni az antibiotikumot? (Na, most őszintén: amikor már 3. napja szedeted azt a fránya tablettát, és most már minden módszered csődöt mondott, a tabletta a hajadban kötött ki, a kezed szétkarmolva, állatkáddal végképp veszni látszik a haverság, akkor ugye neked is eszedbe jutott már: „Mi van akkor, ha ezt most kihagyom?”)

Ha ez rendben van, még mindig ott van egy tényező: az, hogy egy petricsészében mire érzékeny az a bizonyos baci, egyáltalán nem jelenti azt, hogy egy élő szervezetben is ugyanúgy működik. Csak egy példa: lehet, hogy a probléma mondjuk a húgyhólyagban van, de a vizelettel nem választódik ki az  fajta antibiotikum, tehát el sem jut arra a helyre, ahol hatnia kéne.

És még mindig nincs vége a lehetséges okoknak: az is elképzelhető, hogy van egy másik kórokozó is a háttérben. Vagyis a kitenyésztett baktérium már rég az örök vadászmezőkön fertőz, a bajt azonban „valaki más” tartja fenn.

5. Miért okoz hasmenést az antibiotikum?

Mert nem válogat. Kinyírja a „jó bacikat” is, amik a bélben éldegélnek, és rendkívül hasznosak az állat szervezete számára: egyrészt távol tartják a kórokozókat, másrészt meg segítenek az emésztésben. Ha melletted épp csaholó vagy nyávogó négylábú van, nekik különösen könnyen borul fel a bélflóra egyensúlya. Ennél már csak a nyuszik érzékenyebbek talán, akiknek egy kis kenyérrel is haza lehet vágni az emésztőrendszerüket. Tehát, „antibiotikum mellé ne felejtse el…”, no nem, itt nem az a P betűs, mert most állatokról beszélünk, de mindenképp kell valami, ami helyrehozza a felborított egyensúlyt. Érdemes már a kúra előtt elkezdeni, és csak az antibiotikum-adagolás után jópár nappal abbahagyni. Én ezt javaslom, de semmi nincs kőbe vésve.

6. Ha ennyi baj van vele, miért használják mégis?

Mert ha indokolt, akkor nagyon jól működik. Helyes módon és ideig adagolva, ha nem is csodákra, de mindenképpen jelentős gyógyításra képes. Nem kell élből utálni, csak tudni kell ésszel használni.

Nos, elég mára ennyi tudomány. Remélem, hasznos volt, és lesz miről beszélgetni! (Akár itt alul is, a hozzászólásoknál)

 

dr. Demjén Zsófia

állatorvos, ‘online állategészségőr’

***

[fbcomments]