Gyógytápok, kalitkák, egészség, betegségmegelőzés, mozgás, táplálás – minden, ami madár
Szeretnéd jól ellátni a kedvencedet, igaz? Sokféle táplálék közül választhatunk, és rengeteget is lehet olvasni erről, de arról, hogy miből is adjuk az eleséget, illetve a vizet, már kevesebb szó esik.
Pedig ez is egy fontos téma. Nézzük csoportonként, milyen szempontok vannak az etetőtál/itatóedény kiválasztásánál!
Ha Húsvét, akkor nyuszi – gondolja gyermek, felnőtt egyaránt, ha állatot kell társítani az ünnephez. Régebben szokás volt Húsvétra kisnyulat, kiskacsát, esetleg kiscsibét ajándékozni. (Régi szokásokról, illetve hogy hogy jön a tojás a nyúlhoz, itt olvashatsz.)
Gyerekkoromban menthetetlen állatmániás voltam (ez nem is nagyon múlt el…). Rendszeresen könyörögtem különféle kisállatokért, de anyukám hajthatatlan volt: lakásban nem tűrt meg állatot (aztán ez is változott idővel – jöttek a japán táncoló egerek, aztán papagáj, végül kutya is). Éppen ezért nem értem máig sem – és ő sem -, hogy is fordulhatott az elő, hogy egyik Húsvét előtt, amikor úgy 8-10 éves lehettem, egyszer csak ő maga hozott haza két apró, sárga, sippogó kiskacsát!
Tündériek voltak, pár naposak lehettek. A Nyugati pályaudvarnál árulta őket egy néni, és még az én végtelenül racionális és rendszerető anyukám sem tudott nekik ellenállni.
Nagy volt persze a felbolydulás otthon: hova tegyük őket, mit adjunk nekik enni. Akkor persze még nyoma sem volt internetnek, így a családban kerestünk vidéki rokonokat, akik láttak már közelről ilyen lényeket, hogy egyáltalán mit kell velük csinálni. Rohantunk a gazdaboltba, beszereztük a megfelelő tápot, amit aztán nedvesítve kínáltunk nekik. Sőt, még meg is utaztattuk őket, mert Húsvétkor hivatalosak voltunk az unokatestvéremékhez. Arra már nem emlékszem, mit szóltak az új családtagokhoz – akiket egyébként sikerült elkeresztelnünk: az enyém lett Donald, az öcsémé Vég Béla -, de azt tudom, hogy a kutyájuk izgalommal vegyes undorral szaglászta őket a fűben. Az egyiknek oda is kapott a lábához, így ő átmenetileg lesántult, de pár nap múlva már nyoma sem látszott az afférnak.
A napok csodálatosan teltek. Donald és Vég Béla egy kiselejtezett gyerekkádban laktak a szobánkban, és amikor hazajöttünk az iskolából/oviból, irány a Városliget – vittük őket legeltetni. Nem emlékszem már, meddig tartott ez így – gyanítom, hogy 2 hétnél nem tovább -, de a kacsák irgalmatlanul elkezdtek nőni. Anyukám persze ezerszer megbánta gyenge pillanatát, és végül nagy nehezen megbeszélte velünk, hogy mese nincs, a hápisápiknak menniük kell. Saját érdekükben. (Kit érdekelt ez?!)
A szemben lakó néni lányáék kertes házban laktak, így hozzájuk szállítmányoztuk kedvenceinket. És természetesen kikötöttük, hogy Donald és Vég Béla kizárólag végelgyengülésben, természetes halállal fejezheti be életét.
A múlt ködéből már csak felsejlenek ezek a boldog napok, amikor kacsatulajdonos lehettem. Arra viszont határozottan emlékszem, hogy miért engedtem végül, hogy megfosszanak tőlük: mert azt még gyerekfejjel is beláttam, hogy nem jó helyük volt ott a lakásban a kacsáknak. Mindent összekakáltak, és a pár felszabadult órán kívül, amikor a városligeti réten legelészhettek, gyakorlatilag be voltak zárva.
Talán soraimat olvasva lesz olyan szülő, akiben ez felkiáltójelként fog megmaradni, amikor a piacon elmegy a kacsákat/csibéket/nyuszikat/egyéb édibédi állatkákat árulók mellett: felelősséggel tessék állatot vállalni!!
Ha persze a feltételek adottak, az más. Csak arra kérek mindenkit, mielőtt állatot vesz, nézzen utána az igényeinek! Például kezdő nyúltartóknak írtam itt korábban egy pár tippet.
dr. Demjén Zsófia
állatorvos, állategészségőr
***
Kihagytam valamit? Kérdésed vagy hozzáfűznivalód lenne? Itt a cikk alatt vagy a Facebookon itt írd meg:
Szakmánk talán legnehezebb része, amikor odakerül egy kisállat sorsa, hogy dönteni kell: elvegyük az életét vagy hagyjuk tovább szenvedni. Én az átlag állattulajdonoshoz képest gyakran találkozom a végleges altatással (eutanázia), ezért úgy gondolom, megosztok pár dolgot róla, mert sokan nem is tudják, mire kell számítani.
Eutanázia (végleges elaltatás) az állatorvos szemével részletei…
Finom. Édes. Nagyon kevesen tudnak neki ellenállni. Igen, a csoki ilyen. Ha beveszel egy kockányit a szádba, kellemes, kakaós-édes íze lágyan áramlik szét, és nehéz utána megállni, hogy ne ismételd meg ezt újra és újra. Ráadásul boldogsághormonokat szabadít fel, sőt, az agyi és fizikai teljesítményedet is fokozza (ha nem túlzott mennyiségben fogyasztod). Hiszen akkor ez egy főnyeremény! Miért is ne okoznál vele örömöt kedvencednek, hiszen neki is ugyanilyen jól esik! Volt már ilyen gondolatod? Akkor most kapaszkodj meg, és olvass tovább!
„Kutya egy meleg” van. Amikor 30 fok felett van tartósan a hőmérséklet, ember és állat egyaránt veszélyben van. De sajnos a természetes környezetükből kiragadott, háziasított négylábúak nehezen tudnak tenni a veszély ellen. Hőség – hőguta részletei…
Mi, állattartók sokszor nem is vagyunk tisztában azzal, hogy milyen jó is nekünk!
Kis házi terapeutáink ott motoznak körülöttünk, amikor hazamegyünk. És mindezt csupa szeretetből, teljesen ingyen. Illetve – a fenntartásuk költségeiért. Ráadásul sokkal hatékonyabbak is lehetnek, mint bármelyik sztárpszichiáter, ami megfizethetetlen! (Minden másra ott a…, de ez itt nem a reklám helye 🙂 ).
Ha depresszióval küzdesz, önértékelési zavaraid vannak, nem találod a helyed a világban, és eddig nem jutott eszedbe: lehet, hogy érdemes beszerezned egy állatot. Persze, mit is mondhatna egy állatorvos, ha nem ezt – de ez nem az én ötletem. Tudományos vizsgálatok igazolják, hogy mérhető jó hatásai vannak az állatok közelségének az emberi lélekre.
Régóta szerettem volna írni erről a témáról, de most tényleg aktuálissá vált. Egy ismerősöm panaszkodott, hogy elfogyott a korábbról megmaradt antibiotikum, és megint hasmenéses a kutyája. A hajam égnek állt, hogy azt gondolta, minden hasmars esetén azonnal antibiotikumhoz kell fordulni. Ez részben persze az (állat)orvosok felelőssége, hogy nem tájékoztatják elég alaposan, vagy ha igen, akkor nem emlékeztetik rendszeresen az embereket, hogy az antibiotikum nem játékszer.
Én most ezúton köszönöm meg dr. Lajos Zoltánnak, az ország egyik (vagy egyik nélkül) legelismertebb mikrobiológus állatorvosának a szemléletem formálását az antibiotikumokkal kapcsolatban, és azt, hogy ezt a cikket is volt szíves átolvasni és „lektorálni”!
