Valamiért nálunk, embereknél a Gergely-naptár váltása különleges extatikus állapotot vált ki. Persze nagyszerű, hogy egy szakaszt lezárunk, és előttünk az újdonság varázsa, minden fogadalom teljesítésének ígérete (ami aztán 90%-ban már február elejére teljes feledésbe merül), csak azt nem értem, ehhez mi szükség van irtózatos ropogásra… A tüzijáték még oké: szép, fényes, színes. No de a petárda?!
