Ha azt mondom, rovaros táp – elsőre biztosan fintorogsz! De ha kicsit belegondolsz, valójában ez egy igencsak hiánypótló fejlesztés, több szempontból is.
A Trovet cég rovaros tápja értékes tápanyagokat tartalmaz, semmi szintetikus vagy génmódosított nincs benne, mégsem kell hozzá semmilyen gerinces állatot levágni. Abszolút hypoallergén, hiszen ezzel a fehérjével még egészen biztosan nem találkozott a kutyád!
Szeretnéd jól ellátni a kedvencedet, igaz? Sokféle táplálék közül választhatunk, és rengeteget is lehet olvasni erről, de arról, hogy miből is adjuk az eleséget, illetve a vizet, már kevesebb szó esik.
Pedig ez is egy fontos téma. Nézzük csoportonként, milyen szempontok vannak az etetőtál/itatóedény kiválasztásánál!
Sokat vagy keveset iszik a cica? Nehéz kérdés, sokan kerülnek szembe ezzel a problémával.
Mostanában több olyan nyuszi érkezett hozzám a rendelésre, ahol az volt az alap probléma, hogy nem megfelelő volt a táplálék a számukra. A nyúl etetése nem túl bonyolult dolog, viszont szépen el lehet tolni azzal, hogy hajlamosak hozzászokni olyan összetételű táplálékhoz, ami hosszútávon komoly gondokat okozhat.
Ha Húsvét, akkor nyuszi – gondolja gyermek, felnőtt egyaránt, ha állatot kell társítani az ünnephez. Régebben szokás volt Húsvétra kisnyulat, kiskacsát, esetleg kiscsibét ajándékozni. (Régi szokásokról, illetve hogy hogy jön a tojás a nyúlhoz, itt olvashatsz.)
Gyerekkoromban menthetetlen állatmániás voltam (ez nem is nagyon múlt el…). Rendszeresen könyörögtem különféle kisállatokért, de anyukám hajthatatlan volt: lakásban nem tűrt meg állatot (aztán ez is változott idővel – jöttek a japán táncoló egerek, aztán papagáj, végül kutya is). Éppen ezért nem értem máig sem – és ő sem -, hogy is fordulhatott az elő, hogy egyik Húsvét előtt, amikor úgy 8-10 éves lehettem, egyszer csak ő maga hozott haza két apró, sárga, sippogó kiskacsát!
Tündériek voltak, pár naposak lehettek. A Nyugati pályaudvarnál árulta őket egy néni, és még az én végtelenül racionális és rendszerető anyukám sem tudott nekik ellenállni.
Nagy volt persze a felbolydulás otthon: hova tegyük őket, mit adjunk nekik enni. Akkor persze még nyoma sem volt internetnek, így a családban kerestünk vidéki rokonokat, akik láttak már közelről ilyen lényeket, hogy egyáltalán mit kell velük csinálni. Rohantunk a gazdaboltba, beszereztük a megfelelő tápot, amit aztán nedvesítve kínáltunk nekik. Sőt, még meg is utaztattuk őket, mert Húsvétkor hivatalosak voltunk az unokatestvéremékhez. Arra már nem emlékszem, mit szóltak az új családtagokhoz – akiket egyébként sikerült elkeresztelnünk: az enyém lett Donald, az öcsémé Vég Béla -, de azt tudom, hogy a kutyájuk izgalommal vegyes undorral szaglászta őket a fűben. Az egyiknek oda is kapott a lábához, így ő átmenetileg lesántult, de pár nap múlva már nyoma sem látszott az afférnak.
A napok csodálatosan teltek. Donald és Vég Béla egy kiselejtezett gyerekkádban laktak a szobánkban, és amikor hazajöttünk az iskolából/oviból, irány a Városliget – vittük őket legeltetni. Nem emlékszem már, meddig tartott ez így – gyanítom, hogy 2 hétnél nem tovább -, de a kacsák irgalmatlanul elkezdtek nőni. Anyukám persze ezerszer megbánta gyenge pillanatát, és végül nagy nehezen megbeszélte velünk, hogy mese nincs, a hápisápiknak menniük kell. Saját érdekükben. (Kit érdekelt ez?!)
A szemben lakó néni lányáék kertes házban laktak, így hozzájuk szállítmányoztuk kedvenceinket. És természetesen kikötöttük, hogy Donald és Vég Béla kizárólag végelgyengülésben, természetes halállal fejezheti be életét.
A múlt ködéből már csak felsejlenek ezek a boldog napok, amikor kacsatulajdonos lehettem. Arra viszont határozottan emlékszem, hogy miért engedtem végül, hogy megfosszanak tőlük: mert azt még gyerekfejjel is beláttam, hogy nem jó helyük volt ott a lakásban a kacsáknak. Mindent összekakáltak, és a pár felszabadult órán kívül, amikor a városligeti réten legelészhettek, gyakorlatilag be voltak zárva.
Talán soraimat olvasva lesz olyan szülő, akiben ez felkiáltójelként fog megmaradni, amikor a piacon elmegy a kacsákat/csibéket/nyuszikat/egyéb édibédi állatkákat árulók mellett: felelősséggel tessék állatot vállalni!!
Ha persze a feltételek adottak, az más. Csak arra kérek mindenkit, mielőtt állatot vesz, nézzen utána az igényeinek! Például kezdő nyúltartóknak írtam itt korábban egy pár tippet.
dr. Demjén Zsófia
állatorvos, állategészségőr
***
Kihagytam valamit? Kérdésed vagy hozzáfűznivalód lenne? Itt a cikk alatt vagy a Facebookon itt írd meg:
Újabb téma, amely sokakat megoszt, ezért ezt is érdemes körbejárni (a kutyacipőkről már írtam a múltkor). Talán felkapod te is a fejed: mi a csudának kutyaruha egy állatra, akinek bundája van, ami megvédi mindentől?
Egy kiscica befogadása örömteli esemény a családban. Mikre kell figyelni,amikor doromboló társat választasz? Olvass tovább! Kiscica befogadása részletei…
Szakmánk talán legnehezebb része, amikor odakerül egy kisállat sorsa, hogy dönteni kell: elvegyük az életét vagy hagyjuk tovább szenvedni. Én az átlag állattulajdonoshoz képest gyakran találkozom a végleges altatással (eutanázia), ezért úgy gondolom, megosztok pár dolgot róla, mert sokan nem is tudják, mire kell számítani.
Eutanázia (végleges elaltatás) az állatorvos szemével részletei…
Egy kiskutya beszerzése nem is olyan egyszerű feladat. Hosszú cikk, de ha kölyökkutya vásárlása előtt állsz, kötelező olvasmány!! Kölyökkutya vásárlása részletei…
Ivartalanítás: tévhitek és városi legendák a köztudatban. Miért fontos az ivartalanítás? Érdemes-e kikerülni? Ivartalanítás részletei…
